Bizony, megtettük az első lépést: elhatároztuk, hogy életmódot váltunk. Na jó, ez így nem igaz. Nálam telt be a pohár, amikor három hete mérlegre álltam, de ha én váltok, akkor kénytelen mindenki velem tartani. Úgyhogy most Peti, a férjem is életmódot vált. Ő kicsit nehezebben, de becsületére legyen szólva, kitart mellettem mindenben.
Az életmódváltásunk egyik alapköve az egészségesebb táplálkozás. Egyelőre próbálom tágabb határok között tartani az elképzeléseinket, de egy két alaptételt már lefektettünk:
- csak teljes kiőrlésű liszteket használunk, most tönkölybúzaliszt és zabpehelyliszt a nyerő
- a kenyeret kiiktattuk, ha mindenképp kell valami, hát abonettet eszünk
- nem fogyasztunk cukrot, ha édesítünk, nyírfacukorral tesszük
- a Testkontroll táblázatának megfelelően a köreteket csak zöldségre, párolt zöldségre váltottuk és nem eszünk keményítőt fehérjével
- napi ötszöri étkezést igyekszünk betartani, körülbelül három óránként
- kisebb adagok
Ezek a kiindulópont vállalásai. Ahogy tájékozódom és egyre több módszert ismerek meg, iktatok be újabb pontokat, de nem akarok túlzásba sem esni. A liszt elhagyása nem nagy ügy, és cukrot is már nagyon régen vettünk. Kenyeret eddig sem ettünk sokat, de a köretek elhagyása már nem annyira könnyű falat. Ami igazán nagy váltás részemről, az a mindennapi mozgás. Amíg ez nem válik rutinná és nem lesz hiányérzetem, ha kimarad, nem lépem meg a következő lépést - ami egy egy hónapos tejmentes kúra lenne. Állítólag nagyon sokat segítene a fogyásban.
Mert mi tagadás, az életmódváltásunk egyik célja az is, hogy kicsit formába hozzuk magunkat. Amint látványos eredménye lesz, erről is írok bővebben, de egyelőre maradjunk az életmódváltásnál.
A blog célja pedig az, hogy átlátható formában összegyűjtse azokat a heti menüket, amiket már ebben a szellemben állítok össze. Recepteket gyűjtök, megjegyzéseket írok és élvezem azt, hogy hetente csak egyszer kell átgondolnom, mit együnk. Tudatosabban vásárolok és bízom benne, hogy a pénztárcánk súlya és a saját tömegünk ennek hatására majd fordítottan arányosan mozog.
Bízom benne, hogy a menük segítenek majd másnak is, ezért döntöttem úgy, hogy közkinccsé teszem.
Egészségre fel!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.